Sok férfi gondolja úgy, hogy a tánc egy nőies elfoglaltság, és csak a nők meg a melegek táncolnak. Az igazi férfi olyan alkatú és mozgékonyságú, mint egy reumás grizzly medve, és csak röhög a táncikáláson, igaz? Hát nagyon nem így van! Ahhoz, hogy valaki komoly szinten tudja űzni mind a kortárs, mind akár a régebbi táncokat, igen komoly fizikai erőnléttel és állóképességgel kell rendelkezni. Persze, aki csak a falunapon akar a haknira az asszonnyal lassúzni, annak teljesen felesleges táncórákat vennie, netán tartósan részt venni oktatásban, csatlakozni egy társulathoz. Viszont mi, akik a szívünket-lelkünket beleadjuk, tudjuk, hogy mi a helyzet. Ha megnézel egy fényképet egy profi táncosról, látszik, hogy olyan izomzata van, amit a sok kondihuszár is legfeljebb csak képen láthat. Elvégre nekünk más emberek testsúlyát is el kell bírnunk, különben a partnerünk komolyan meg is sérülhet. De a tánc közösségkovácsoló erejét sem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen amikor a csoportban az egyikünk bejelentette, hogy elveszi feleségül a barátnőjét, pillanatnyi kétség sem fért hozzá, hogy a legénybúcsú a mi feladatunk lesz. Fel is adta a leckét rendesen a dolog.

Ha esküvőre kerül a sor, az mindig egy vidám esemény. Jó-jó, vannak, akik kevéssé örülnek neki, esetleg olyan is előfordul, hogy kényszerből történik meg, de legalább egy-két vidámabb pillanat biztos akad. De maradjunk inkább a mifelénk megszokott, hagyományos esküvőknél, ahol a két egybekelő ember a saját akaratából teszi mindezt, azért, hogy a törvény előtt is hivatalosan kijelentsék: a továbbiakban (is) együtt kívánnak élni. Olyan hű, de sok előnnyel vagy plusz juttatással nem jár, hogy boldog-boldogtalannak megérje, de akik szeretik egymást, azoknak minden lehetőség nyitva áll. És mind az esküvőhöz, mind az azt megelőző időszakhoz kapcsolódnak bizonyos tradíciók, szokások, melyeket nem csak azért illik tartani, mert szokás, hanem mert ezekkel is hozzá lehet külsősként járulni az eseményhez. Ha mással nem, hát azzal, hogy a menyasszonynak vagy a vőlegénynek szervezünk egy felejthetetlen „utolsó” bulit.

Érdekes intézmény a legény/leánybúcsú, hiszen szó sincs arról, mint régen, hogy az esküvővel hirtelen véget ér egy korszak és kezdődik egy új. Rendben, hivatalosan így van, hiszen egyedülállókból házasokká lépnek elő a párok, viszont a világ kissé átalakult azóta. Amíg a múltban a házasulandó fiatalok valóban külön éltek, sőt, nem is nagyon találkoztak a ceremónia előtt, amit ráadásul igyekeztek minél hamarabb megtartani, addig manapság a legtöbb pár már évek óta együtt él, mire megházasodnak. És arról sincs szó, hogy az esküvő másnapján el kell kezdeni gőzerővel futószalagon gyerekeket nemzeni, és három helyett dolgozni az eltartásukért. Ezek a modellek már réges-régen elkoptak, a búcsúztatás intézménye viszont megmaradt, mint hagyományos program. Szimbolikus jelentőségű lett, ami az egyedülállóként elkövetett utolsó nagy bulit foglalja magába. Nem mintha utána nem lehetne ugyanúgy bulizni, de ez valahogy mégis különleges. Nekünk is azzá kellett tenni a csoporttársunkét, hiszen ha már legénybúcsú, akkor legyen igazi, zajos, és felejthetetlen!

Igen ám, de mi legyen az, amivel méltóképpen megünnepelhetjük eme jeles alkalmat? Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy ha már felejthetetlent szeretnénk, akkor miben gondolkodhatunk. Persze, ha ásóval megpofozzuk, az is örök emlék marad, de inkább a kellemesebb időtöltések egyikével szerettük volna köszönteni a barátunkat, ami nem fizikai értelemben okoz neki maradandót. Felmerült egy csomó ötlet, többek között az is, hogy elmenjünk a Mátrába túrázni több napra, sátorral, mindennel, de olyan idea is akadt, ami szerint itt kéne maradnunk a fővárosban, és meglátogatnunk több szórakozóhelyet egymás után. Valójában mindegyik ötletnek akadtak támogatói és ellenzői is, egyöntetű támogatást azonban egyiknek sem akadt. Mindegyikkel kapcsolatban kiderült, hogy jócskán vannak hátrányai is, ráadásul mindegyiket megcsinálhatjuk bármikor, év közben is. Törtük a fejünket eleget, míg végül az erre a célra létrehozott beszélgetésben egyikünk ledobta a bombát, azaz megtalálta a létező legmenőbb legénybúcsú programot!

Valószínűleg kicsit józanabbal gondolkodott, mint mi mindannyian együttvéve, és egy kicsit alaposabban nekiállt a kutatásnak. Alaposan végiggondolva egy egész napos vitorlázással egybekötött legénybúcsú olyasmi, amit mindannyian szívesen elfogadnánk, ha egyszer oda jutnánk az életben, hogy megházasodunk. alapból a Balaton mellett tölteni az időt jó szórakozás, de így, hogy még olyasmit is kipróbálhatunk, amit annak idején gyerekként legfeljebb csak a partról nézhettünk, valami egészen magával ragadó lehetőség. A cég honlapján, amit a barátunk belinkelt, részletesen le van írva minden részlet, hogy mekkora csomagok közül lehet választani, és azok mi mindent tartalmaznak. A vitorlásozás mindegyiknek a részét képezi, természetesen ez az egyik alap szolgáltatás, ezen kívül pedig mindegyikhez jár egy tapasztalt vezető, akinek köszönhetően nem veszünk részegen a vízbe. Ugyanis vélhetően azok leszünk, hiszen a korlátlan italfogyasztás is benne van az árban. Márpedig ha 8-10 legénybúcsúztató fiatalember felszabadul egy balatoni vitorlásra, ahol alkohol is van, abban ritkán van köszönet! A hétköznapi életünkben nem vagyunk nagy fogyasztók, de azért szeretünk kirúgni a hámból.

Ráadásul mindezek mellett, ha a hajózás, az iszogatás és a Balaton nem lenne elég, a résztvevők számára karszalag is jár, ami a legmenőbb siófoki szórakozóhelyekre biztosít ingyenes belépést és kedvezményes fogyasztást. Vagyis ha partot értünk, és még nem volt elég a buliból (márpedig nem lesz elég), akkor az este zavartalanul folytathatjuk a bohém elfoglaltságunkat. Ez az egész tervezet annyira tetszett mindenkinek, hogy egyből rámondtuk az áment. Nem is gondoltam volna, hogy találni fogunk olyasmit, ami egyformán megfelel majd az összes résztvevőnek, senkinek sem lesz ellenvetése. Ilyen összhang legfeljebb a színpadon volt eddig köztünk, ahol viszont életbevágóan fontos és szükséges. De ez annyira teli találat volt, hogy az esküdtszék rögtön döntött. Végül megbeszéltük, hogy kicsire nem adunk, és a legnagyobb csomagot választjuk az egész napos vitorlázással. Így legalább hosszú távon le leszünk foglalva, nem lesz időnk unatkozni. Szegény kapitányunkat már előre sajnálom, mert a végén még táncra is perdülünk, akkor pedig nincs az a tőkesúly, ami egyenesben tartaná a hajót.

Már csak a nagy napot kellett megvárnunk, ami komoly próbatétel volt a türelmünknek. Ha úgy vesszük, akkor ez nem csak a vőlegény számára nagy nap, hanem nekünk is, elvégre ugyanolyan résztvevői leszünk a bulinak, mint ő. Persze nem szabad elfelejteni, hogy valójában ki az ünnepelt, elvégre neki kell a feladatokat teljesíteni, és őt kell rávenni arra, hogy ne gondolja meg magát az utolsó pillanatban. Mondjuk ez utóbbi nemigen fenyegetett, pláne egy 10 éves kapcsolat után, de viccet azért csinálhatunk belőle, nem? Sokkal inkább az a legénybúcsú célja, hogy egy kicsit tehermentesítse a vőlegényt, elfeledtesse vele, hogy mennyi szervezés áll mögötte, és milyen sok előtte. Hát, ennek rendesen eleget tettünk, ugyanis annyira szétcsaptuk magunkat, hogy volt, akinek másnap el kellett mesélni, mi mindent csinált. Nem kell félni, akkora disznóságokat azért nem követtünk el, például nem kötöttünk el kirándulóhajót és nem gyújtottunk fel egyetlen lángosozót sem, elvégre ez egy legénybúcsú volt, nem rabló hadjárat. Viszont az egyikünk rendesen összemelegedett egy lánnyal az egyik diszkóban, őt úgy kellett reggel összevadászni. A lényeg, hogy nagyon jól éreztük magunkat, köszönhetően a szuper ötletnek, a kifogástalan programnak és annak a szuper rendezvényszervezőnek, amelyik mindezt lehetővé tette. Nélkülük sosem lett volna lehetőségünk így, csordában hajókázni és kiengedni a sok felgyülemlett fáradt gőzt.