Salsát táncolni nagyon is jó, csak néha sajnos kiesik néhány fülbevaló

Kiskorom óta érdekelnek a táncok és az egyéb sportok is, szóval nagyon sok mindenre nyitott vagyok ilyen téren.

Szeretem, ha valami újat próbálhatok ki.

Ez a színesség, sokoldalúság hozzá tartozik az egyéniségemhez, személyiségemhez, tehát ahhoz, aki én valójában vagyok.

Régebben jártam ritmikus sport gimnasztikára, majd lovagolni, aztán a későbbiekben a hastánc felé orientálódtam, de rájöttem, hogy ez kicsit távolabb áll a világomtól, viszont nagyon nagyon jó alapokat adott ahhoz, hogy a mostani mozdulatokat a Salsában elsajátítsam.

Igen most már egy ideje, egy jó pár éve salsázom és nagyon tetszik.

Röplabdáztam is, jártam hip – hopra, majd a későbbiekben a latin táncok világával kezdtem el megismerkedni és így jött egy idő után a salsa és a társastánc.

Imádom a táncnak ezen világát.

Persze a zene is nagyon jó, meg a különböző izgalmas, rejtélyes mozdulatok, amik rögtön igen jól is mentek, ahogy már említettem a hastáncnak is köszönhetően.

De soha nem késő elkezdeni, mint ezt egy blogom leírásában részletesebben is lehet olvasni. (https://metszes.hu/a-tanc-szeretete/)

Ha szeretsz táncolni, akkor csak rajta, nem kell ahhoz semmi különleges képesség, vagy előzmény, mint nekem a hastánc, hogy jó táncos lehess, akár csak hobbi szinten is, hiszen ez téged boldoggá fog tenni, és egyben jó még az egészségednek is ráadásul.

De, hogy folytassam az előző gondolatmenetemet, amibe bele kezdtem, szóval a táncon és a zenén kívül ott van az a megjelenés, ami a tánchoz kell.

A kisugárzás, a ruha, egy ékszer, egy jó frizura és egy összességében való gyönyörű megjelenés, amit egy táncos mutatni tud és amit mutatnia is kell, hogy még gyönyörűbb legyen az egész.

Imádom a ruhákat, bár néha igen drága tud lenni egy –egy új ruhának a megvarrása az anyagbeszerzéssel meg mindennel együtt.

De hogy teljes legyen az összkép, ehhez szükséges valami kis apró, fénylő, csillogó ékszert is viselnünk, ami egésszé varázsolja ezt a dolgot.

Én személyem szerint swarovski fülbevalót szoktam hordani, mert a fülbevaló árak igen barátságosak és természetesen nagyon szépek.

Sőt a legtöbb ékszeremet, mint a kedvenc swarovski fülbevalómat is ajándékba kaptam, szóval erre nem nagyon kell költenem versenyek előtt, inkább csak a ruhára, de fontos a változatosság.

Salsázás közben szabadnak érzem magam, a testemet a zene és annak az üteme irányítja, gyönyörűnek érzem magam a ruhámnak és az ékszereimnek köszönhetően.

Egy olyan világba repít el ez a dolog, amit nem minden nap élhet csak meg úgy az ember.

Szóval mindig van idő valami olyan dolgot elkezdeni, ami biztos, hogy örömet fog hozni az életedbe, legyen szó akármiről, még ha neked ez nem is a tánc, mint ahogy nekem.

Boldognak lenni mindig tudni kell, nem csak akkor, amikor éppen úgy alakul az életed, hogy tegyük fel, például szabadságon vagy.

A hobbid, amit szeretsz, váljon a mindennapjaid részévé.

Nekem a salsa és neked mi?