A férjemmel néhány éve megromlott a viszonyunk. Gyanakodtam, hogy talán megcsal, de nem voltam teljesen biztos benne sose. Amikor megnéztem a facebookját, hogy vajon mi történt, történt-e valami, idegesen dobbantott be a szobába, még mielőtt beléphettem volna a fiókon belüli üzenetváltásokba. Mérges volt rám meglehetősen. Aznap este mélyre szántó beszélgetésen estünk túl: megmondtam neki, hogyha nem javítunk a kapcsolatunkon, beadom a válópert. Ekkor ő eléggé elkeseredett. Aznap éjszaka a kanapén aludt, és amikor kimentem az este folyamán egy pohár vízért, láttam, hogy magzatpózban ringatja magát, így próbál megnyugodni. Akkor döbbentem rá, hogy mennyire fontos vagyok neki, amikor bebizonyosodott, ennyire megviseli őt a válásnak már csak a megemlítése is. Odamentem hozzá valamikor hajnalban, leguggoltam a kanapé mellé, és megsimogattam a homlokát. Ijedten riadt fel, de amikor érzékelte, hogy szeretettel nyúlok az arcához, gyöngéd arckifejezéssel hunyta be a szemét ismét. Ráfeküdtem, és úgy aludtunk el, hogy teljes súlyomat tartotta a testével. A lét elviselhetetlen könnyűségévé változtam számára. Másnap reggel, amikor felébredt, üdén szólított meg: Enikő, menjünk együtt salsa tanfolyamra! Mosolyogva simítottam ki a pizsamám széleit: ez a férfi tényleg nem szeretett soha senkit rajtam kívül. Szóval következő héttől salsa tanfolyamra jártunk. A testünk ezerszeres ismétlésben került közelségbe. Újra megismertem férjem illatát, testmelegét, mozdulatait, és egészen más kontextusban érleltem meg magamban gesztusait. Szerettem az órákat.

Férjem egyszer akkora lendületben volt, hogy miután hazaértünk, kipattant az autóból és megragadta a derekamat, úgy húzott magához erősen. Azt mondta, táncoljunk itthon is, ő egész éjszaka táncolni akar velem. A lakásunkban a konyhában volt a legnagyobb hely: szerencsére a konyhabútor mobilis volt, direkt úgy rendeztük meg a teret, hogy mozgatható legyen, energikus fiatalok lévén sok rendezvényt akartunk a barátainknak szervezni. Andor odébb húzgált néhány szekrényt, majd felkért még egy szenvedélyes táncra. Annyira jól éreztük magunkat, este szorosan összebújva aludtunk el, izomlázasan, kimerülten, de értékelve a másik próbálkozásait, ismét közös vonzalmunk szférájában.

Reggel átrendezett konyhánkban főztem neki kávét. Büszkén néztem szét a széttolt bútorainkon: még így is komfortos volt a tér, nagyon szépen megterveztük, kitaláltuk, hogyan kéne a lehető legpraktikusabban elrendezni a berendezéseket. A konyhabutorom.hu-ról tájékozódtam első körben.

Az oldalt olvasva jöttünk rá, milyen konyhabútorokat kellene vennünk: mozgatható, letisztult formákat akartunk, szerettük volna meghagyni a nagy teret kényelmesnek, tágasnak. Eszembe jutottak a lakás megvételének pillanatai, az az áldott jó időszak. Szinte mindig egymás nyakán lógtunk: úgy vásároltuk meg a bútorokat, hogy Andor mindig rátett a tárgyakra, és néhány perces csókolózással teszteltük, elég strapabírók-e a cuccok. Férjem így választott szekrényt is: rácsücsültetett, és fél órán keresztül puszilgatott úgy. A végén már annyira megszoktam a dolgot, hogy egy csöppet se estem zavarba. Amikor a biztonsági őr ránk szólt, akkor sem pirultam el már az ötödik alkalommal. Andor olyankor kézen fogott, keresztül szalonoztunk a konyhabútorokon, és emelt fővel távoztunk az üzletből. Napokig böngésztünk a neten, mire megtaláltuk a konyhabutorom.hu weboldalát: kinyomtattunk belőle egy csomó bekezdést, hogy milyen szempontok alapján kell választanunk, miket lehet és kell még figyelembe venni, ha ki akarjuk hozni a maximumot a konyhából. Én szerettem már fiatalon is jókat főzőcskézni, a huszonéves korom fele elment azzal, hogy anyám konyhájában tébláboltam. Azt is tudtam tehát, mit nem akar: szűk helyet, ahol nem férek el, ahol nem lehet több munkafolyamatot csinálni egyszerre, olyan konyhát, amiben összekeverednek az eszközök.

Szerettem volna egy helyet, ahol a gyerekeimet is megtaníthatom főzőcskézni, ahol merem nekik megengedni, hogy önállóan próbálják ki magukat, süssenek palacsintát, rántottát: nagy elvárásaim voltak a konyhával kapcsolatban.

És most kapcsolatunk újjászületésének színpadává válhatott ez a konyha. Olyan szenvedéllyel szerettük egymást itt, amilyennel akkor, amikor berendeztük. Mennyit vitatkoztunk azon, milyen színűek legyenek a polcok! Hogy modern konyhabútor legyen-e vagy régimódi! És szenvedélyes veszekedéseink mindig játékba torkollottak.

Andor átkarolt, miközben tejhabot csináltam a kávéjára. És ugyanazzal az elismerő boldogsággal tekintett végig a konyhán, mint én.