Mindig is szerettem táncolni. Sokat jelentett nekem, mert adott valami pluszt az életemnek. Te is szeretsz táncolni?

A családunk, és a mozgás szeretete

Igazából azt hiszem, a génjeimben van benne az, hogy mindig is szerettem a mozgást. Anyám is, és apám is sportolt, táncolt.

Emlékszem, mikor még régen a rádiót hallgattuk sokszor, és egy egy hétvégi napon, táncra perdítette apám anyámat. Szép idők is voltak, jó emlékek maradnak. Ma már az is ritkaságnak mondható, hogy a család összeül, és van egy kis időnk egymásra.

Két bátyám, és egy húgom van, bár ez a mi időnkben teljesen normális volt, hogy ennyi testvér van. Valahogy az évek során csökkent le mindig a gyerekek száma, hiszen a nagyanyáinknál teljesen normális volt, mikor azt mondták, hogy 8 vagy 9 testvér van. Akkor más időket éltünk.

Mindenki izgő mozgó típus volt. A fiúk fociztak, és pedig a hugommal táncolni jártam. Persze eleinte a fiúknak is kötelező volt, mert anyám is, és apám is kötötte az ebet a karóhoz, hogy meg kell tanulnia mindenkinek rendesen táncolnia. Tudod, a mi időnkben még voltak helyes kis bálok, vagy csak tánc estek, összejövetelek, és aki nem tudott táncolni, az csak a sarokban ücsörgött. Így nem bántam, ha ismertem a lépéseket, hiszen ki ne szeretett volna végre kikapcsolódni, és itt volt rá lehetőség. Persze az illem határain belül.

A szakma kiválasztása

Mindenkinek lett szakmája. A fiúk asztalosnak, és ácsnak tanultak, és a húgommal fodrásznak, és persze varrni is tanultunk. Akkoriban még nem volt ennyi lehetőség, mint most, és ennyi mesterségesen generált szakma sem.

Mivel igen csak szerettem táncolni, úgy döntöttem, hogy kitanulom, és én is majd egyszer hátha taníthatok. Persze ez is megváltozott, már nem úgy működik, mint régen. Sokszor eszembe jut, hogy mennyivel másabb lenne a világ, ha nem lenne ennyi rohanás, és kapkodás. Bárki bármit is mond, a régi világ lehet hogy nem volt ennyire modern, de veszélyes sem.

A munkám

Eleinte még gyerekeket tanítottam táncolni, egészen piciket. Jó is volt, szerettem foglalkozni velük. Aztán ahogy minden változott, a törvények is, és már nem volt rá lehetőségem. Sokat gondolkodtam, hogy mit is kezdjek magammal, hiszen a fodrászatot annyira nem szerettem.

Aztán az egyik internetes oldalon olvastam- na ez a mai kornak igen csak nagy vívmánya, és jó is- hogy szobalány állás. Végül is, miért ne, hiszen ez sem lehet rosszabb, mint valakinek levágni, ápolni a haját. Igen ám, de munka nem itthon volt, hanem Ausztriában. Így azért már egy kicsit meggondolandó volt, viszont felkeltette az érdeklődésemet, hiszen arra még úgy sem jártam.